
Bartos Erika Pro Familiis-díjas meseíró pályája a kétezres évek elején indult. Szeretetteljes könyveit a legkisebbek rögtön a szívükbe zárták, műveinek szerepe tetten érhető a magyar gyerekirodalom kétezres évek elején tapasztalt felvirágzásában. Meséivel megnyugtató, harmonikus világot közvetít, történeteit maga illusztrálja. Verseit több zenekar is megzenésítette, klasszikus gyerekkari kórusművet is komponáltak szövegeire. Bogyó és Babóca sorozatából rajzfilm is készült, mely a rendszerváltás óta az első magyar animációs mesesorozat. Szintén a Bogyó és Babóca sorozattal kelt életre tíz éves csend után a magyar diafilmgyártás, ez volt az első diafilm, melyet digitális technikával gyártottak.
Közismert mesesorozatai mellett számos – a nyilvánosság számára kevésbé ismert – könyvet illusztrált és írt súlyos betegségben szenvedők segítésére: daganatos, leukémiás, szervátültetett, szívbeteg, autista és fogyatékkal élő gyerekek mindennapjait feldolgozva, minden bevételről lemondva. Hiánypótló karitatív könyveiért, sokrétű jótékony tevékenységéért miniszteri elismerésben részesült, a Máltai Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt oklevelét is átvehette, majd 2017-ben a Csillagbusz című kötetért az Év Gyermekkönyve díjban részesült. Művei több nyelven megjelentek, munkáját számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el. Bartos Erika több évvel ezelőtt elindított egy önálló akciót is, melynek keretében minden évben két alkalommal, gyereknapon és karácsonykor mesekönyv- és játékcsomagokkal támogatja azon jelentkező óvodákat, akik anyagi kereteik szűkössége miatt szívesen fogadják azt.
Diplomáját a BME Építészmérnöki karán szerezte, a Magyar Építész Kamara és Budapest Főpolgármesteri Hivatalának különdíjával. Építészmérnöki végzettsége miatt könyveiben hangsúlyos szerepet kap az épített környezet. A szerző a főváros építészetét is feldolgozta 2016-ban, a mesekönyvek világából kilépve építészeti albumot adott közre Budapest titkai címmel, saját grafikáival illusztrálva. A kötettel elnyerte a Szép Magyar Könyv Verseny főpolgármesteri különdíját. Brúnó Budapesten című sorozatában a fővárost mutatja be gyerekszemmel.
DÍJAK
2022: Sivatagi Kőrózsa Díj, építészeti elsimerés a Brúnó-sorozatért
2020: Author of the Year elismerés az Editura Casa kiadótól
2019: A Bogyó és Babóca – Speed Colors társasjáték elnyerte az Ország Játéka címet
2018: Janikovszky Éva-díj
2018: A Bogyó és Babóca – Grabolo társasjáték elnyerte az Ország Játéka címet
2017: A Bogyó és Babóca rajzfilm elnyerte a zsűri különdíját Hszianban, a 6. Nemzetközi Animációs Fesztiválon
2017: Szép Magyar Könyv Verseny Főpolgármesteri Különdíj a Budapest titkai kötetért
2017: Év Gyerekkönyve Díj (Csillagbusz kötet, illusztrátor)
2017: A Bogyó és Babóca – Brainbox társasjáték elnyerte az Ország Játéka címet
2017: A Szívkatéterezésre várok mese ezüst helyezést ért el a Nekem szól! pályázaton
2016: A Bogyó és Babóca – Évszakok társasjáték elnyerte az Ország Játéka címet
2016: Aranykönyv-díj a Bogyó és Babóca buborékot fúj kötetért
2016: A Magyar Vöröskereszt elismerő oklevele
2015: „Pro Familiis” díj az Emberi Erőforrások Minisztériumától, a „kimagasló szakmai tevékenységért”
2015: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat oklevele az Őrangyal mesekönyvért
2014: A Szabadkai Nemzetközi Bábszínházi Fesztivál Oklevele
2014: Pagony Vándortoll a kortárs gyerekirodalom terén nyújtott meghatározó és egyedülálló alkotói tevékenységéért
2013: Az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismerő oklevele a példamutató önkéntes tevékenységért
2013: Múzeumbarát elismerés Székelyudvarhelyről a Bogyó és Babóca bábkiállításért
2013: Pro Civitate kitüntetés Pécs városától a kiemelkedő írói és sokrétű egyéb teljesítményért
2013: A Bogyó és Babóca rajzfilm Premio Cartoon Kids díjat nyert Olaszországban
2013: A Bogyó és Babóca rajzfilm elnyerte a Kecskeméti Filmfesztivál közönségdíját
2012: A Bátorságpróba című mesekönyv elnyerte az Astellas különdíját
2012: A Hoppla meséi könyv elnyerte a Magyar Turizmus Zrt. elismerését
2012: Isztambuli Könyvfesztivál: Plakett a gyerekeknek nyújtott olvasás-élményért
2011: A Bogyó és Babóca rajzfilm (Kedd Stúdió) elnyerte a Jiangyini Nemzetközi Filmfesztivál Legjobb Rövidfilm díját
2010: Első helyezés a "Tíz év ötven legjobb könyve" szavazás közönséglistáján az Anna, Peti és Gergő könyvsorozatért
2007: Elismerés a Születés Hete létrehozásában való önzetlen közreműködésért
1998: Diplomadíj Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalától
1997: A Magyar Építész Kamara díja
1997: A Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék oklevele a kiemelkedő teljesítményért
1996: Az Építészettörténeti és Elméleti Intézet díja a templomrekonstrukciós tervért
1996: A Középületépítő Rt. Különdíja
1996: Az ÉVOSZ hallgatói díja
1996: A BME Építészmérnöki kar Dékáni Hivatalának elismerése a kiemelkedő tanulmányi eredményért
TANULMÁNYOK
2015: Vendéghallgatói félév a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán
2006: Kiadványszerkesztés mesterfokon
2004: Számítógépes grafikai tanfolyam
2002: Lakberendező tanfolyam
1992-98: BME Építészmérnöki Kar
1988-92: Eötvös József Gimnázium
1980-88: Magyar Rádió Gyermekkórusa
JELENTŐSEBB KIÁLLÍTÁSOK, FESZTIVÁLOK, MESEPROGRAMOK
2018: Budapest Projekt Galéria
2017: Szeged, Dóm téri adventi vásár
2016: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgaléria
2015: Paks, Csengery Dénes Kulturális Központ
2015: Lendva, Szlovénia
2015: Göteborgi Városi Könyvtár, Svédország
2014: Mosonmagyaróvár, Futura Központ
2014: Szabadka, Nemzetközi Bábszínházi Fesztivál
2013: London, Magyar Kulturális Intézet, Guildfordi Tanoda
2013: Brüsszel, Balassi Intézet
2013: Gödöllő, Művészetek Háza
2013: Székelyudvarhely, Haáz Rezső Múzeum
2013: Budapest, Klebelsberg Kultúrkúria
2013: Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár
2013: Szeged, Szent-Györgyi Albert Agóra
2012: Isztambul, Nemzetközi Könyvfesztivál
2012: Tokió, Nemzetközi Animációs Fesztivál
2012: Budapest, Millenáris - Csiga galéria
2012: Pécs, Tudásközpont - Csorba Győző Könyvtár
2012: Esztergom, Dzsámi
2011: Budapest , FUGA Építészeti Centrum
FŐBB MŰVEI
Sorozatok:
Bogyó és Babóca sorozat
2004-től, Pozsonyi Pagony Kiadó
A sorozat történetei Bogyó, a csigafiú, Babóca, a katicalány, és barátaik: a méhecske, a szarvasbogár, a lepkelány kalandjairól szólnak, a szerző saját illusztrációival. 2021-ig 50 kötet jelent meg.
A Bogyó és Babóca sorozatból a Kedd Animációs Stúdió négy évad rajzfilmet készített (2010, 2011, 2014, 2020). A negyedik évadot 2020-ban mutatták be, a covid járvány miatt kis késéssel. 2021-ben megkezdődtek az 5., 6., és 7. évad munkálatai.
Anna, Peti és Gergő sorozat
11 kötet, 2006-2009, Alexandra Kiadó
A sorozat egy öttagú család mindennapjairól szól, a szerző saját illusztrációival. A 11 kötetben összesen 170 mese jelent meg. A sorozat jelenleg nem kapható.
Brúnó Budapesten sorozat
A fővárost gyerekszemmel bemutató mesekönyv-sorozatnak 2016 és 2021 között hat kötete jelent meg. A sorozat ingyenes applikáció formájában is elérhető: https://app.brunobudapesten.hu/
Brúnó a Balatonon sorozat
A Balatont gyerekszemmel bemutató mesekönyv-sorozat első és második kötete 2022-ben jelent meg, a harmadik, zárókötet 2023-ra várható.
Brúnó meséi sorozat
Születésnap (2019, Móra Kiadó)
Kistestvérek, nagytestvérek (2019, Móra Kiadó)
Segítő könyvek:
Gombolyag története – Egy shunt-ös kiscica meséje (2021, Shunt-ös életek Alapítvány))
Örök ölelés – Mesekönyv az örökbefogadásról (2020, Szerzői kiadás)
Új élet, új mosoly – Mesekönyv a szervátültetésről (2016, Transzplantációs Intézet)
Csillagbusz – Mesekönyv az autizmusról (2016, AutiSpektrum Egyesület)
Őrangyal – Mesekönyv fogyatékkal élő kisgyerekek mindennapjairól, az elfogadásról, egymás szeretetteljes segítéséről (2014, Máltai Szeretetszolgálat)
Meggyógyult a szívem! - Felkészítő füzet szívbeteg kisgyerekeknek, a Gottsegen György Kardiológiai Intézet felkérésére, 2014
A Bátorságpróba - A könyv az Őrzők Alapítvány kiadásában jelent meg, daganatos és leukémiás gyermekeknek segítésére. Egyedülálló és hiánypótló kiadvány, Magyarországon gyermekorvosi témában, karitatív céllal ilyen átfogó mű még nem készült, 2012
Szívkatéterezésre várok - Felkészítő füzet szívbeteg kisgyerekeknek, a Gottsegen György Kardiológiai Intézet felkérésére, 2011
Verseskötetek:
Hógolyó - Gyerekversek (2013)
Zakatoló - Gyerekversek (2011)
Bárányfelhők - Gyerekversek (2010)
Százlábú - Versek óvodásoknak (2009)
Zsákbamacska - Versek óvodásoknak (2008)
Egyéb kötetek:
Születés – (2018, Móra)
Elmúlás – (2018, Móra)
Te is voltál kicsi, dédpapa? – (2016, Szerzői kiadás)
Te is voltál kicsi, dédmama? – (2016, Szerzői kiadás)
Együtt lenni jó! – (2015, Pozsonyi Pagony)
Hoppla meséi – (Pécs városát bemutató mesekönyv a szerző saját illusztrációival)
Balaton - Gyurmaképekkel illusztrált mesekönyv, az Alma Együttes CD-jével (2010, Universal Music)
Csodasakk – meseregény (2007, Alexandra)
Hanna utazásai – meseregény (2006, Alexandra)
Építészeti könyvek:
Budapest titkai, érdekességek nevezetes épületekről – (2016, Szerzői kiadás)
Budapest rajzban – (2016, Szerzői kiadás)
Budapest in drawings – (2016, Szerzői kiadás)