A Brúnó-sorozatról

A Brúnó Budapesten című sorozat hat kötetben, majd egy hetedik, ünnepi könyvben mutatja be a főváros szépségeit, érdekes részleteit, nevezetességeit gyerekszemmel. Ez egyfajta visszatérés az eredeti építészmérnöki szakmámhoz. Korábban is volt már városjáró könyvem, a Hoppla meséi című kötetben Pécs városát rajzoltam végig, annak kapcsán, hogy 2010-ben Pécs lett Európa Kulturális Fővárosa. A könyv elnyerte a Magyar Turisztikai Hivatal elismerését, és Pécs város Pro Civitate díját. Később, 2016-ban megjelent a Budapest titkai című építészeti albumom, melyben a főváros századfordulós remekei közül mutattam be néhányat, saját tustoll-grafikáimmal. A kötet elnyerte a Szép Magyar Könyv Verseny főpolgármesteri különdíját.

A Brúnó-sorozat főszereplője egy óvodás kisfiú, Brúnó, aki szüleivel a Balaton partjáról Budapestre költözik. Rokonok és a társasházi szomszédok segítségével lépésről lépésre ismeri meg a kerületeket. De a könyv igazi főszereplője maga a főváros. Boldog vagyok, hogy a 19. Nemzetköti Építészkongresszuson a Brúnó Budapesten sorozatom kiérdemelte az építész szakma irányából érkező elismerést, a Sivatagi Kőrózsa-díjat, majd 2023-ban, a főváros egyesítésének 150-dik évfordulóján átvehettem a Magyar Nyelvőr Díjat, illetve a Budapestért-Díjat is.

A mesékhez társasjáték és puzzle is készült, a sorozat ingyenes applikáció formájában is elérhető. Megjelent két kiegészítő kötet is, melyek a főszereplő kisfiú, Brúnó szemszögéből járnak körbe két fontos témát: a kistestvér érkezését és az első hét születésnapot. A budapesti városjárást a Balaton környékének bemutatása követte. A Brúnó a Balatonon sorozat három kötetben fedezi fel a gyerekek szemszögéből a magyar tengert. A Brúnó-sorozat minden könyve és játéka elérhető itt.

Cikkek a sorozatról: Bartos Erika kettévágta a VárhegyetNekem az építész szakma csak jót adottBuda tornyaiJutalomjáték buborékfújóvalTuristamagazin, BRÚNÓ SOROZAT


A Brúnó Budapesten sorozat hat kötete A Brúnó Budapesten sorozat hat kötete A Brúnó Budapesten sorozat hat kötete A Budapest titkai című könyv rajzai A Brúnó Budapesten sorozathoz tartozó foglalkoztatók A Brúnó Budapesten sorozathoz tartozó foglalkoztatók A Brúnó Budapesten sorozat hetedik, ünnepi kötete Brúnó meséi A Brúnó Budapesten sorozathoz készült Városjárás című társasjáték A Brúnó Budapesten sorozathoz készült Dunafutam című társasjáték A Brúnó Budapesten sorozathoz készült puzzle A Brúnó Budapesten sorozathoz készült ingyenes applikáció A Brúnó Budapesten sorozathoz készült Parlament-metszet A Brúnó sorozat könyvei, játékai A Brúnó a Balatonon sorozat három kötete A Brúnó a Balatonon sorozat három kötete A Brúnó a Balatonon sorozat három kötete A Városliget rajza A Pozsonyi út rajza A Hősök terén álló Budapest-felirat Magyar Nyelvőr Díj Budapestért-díj Budapestért-díj Sivatagi Kőrózsa Díj


Kapcsolat A weboldal tartalma engedély nélkül nem másolható, mind a képanyag, mind a szövegek átvételéhez a szerző írásos hozzájárulása szükséges.
Webszerkesztő: Webműhely Kft.